A The Explorer Group díjnyertes Ablak az égen című könyvét eddig is digitálisan elérhették oldalunkon. Mostantól azonban a nyári időszakban az árát is csökkentettük. Mindössze 2250 Ft-ért az Öné lehet.
Megveszem
"Mikor a könyv szerzőivel egy őszi napon leültünk beszélgetni a kiadásról, egy igazán izgalmas trialógus kezdett kibontakozni a szerkesztőségi asztal körül. Röpködtek az ötletek és a bájosabbnál bájosabb gondolatok a születendő kötetről, ahogyan az ilyenkor lenni szokott. Még nem tudtuk, hogy mi lesz a címe, csak egyre lendületesebben fontuk a közös történet szálait. Ha akkor valaki kívülről nézett minket, biztosan el is mosolyodott, hogy ez a három alak miként próbálja megállítani az időt, amely vészesen fogy körülöttük. Valahogy azonban minden kezdett összeállni. Szinte varázsütésre készültek el az első tervek, sorra születtek meg a versek és az oldalak. Semmi sem tudta megállítani a hömpölygő folyamot. Most, hogy itt állunk a kész kötet előtt, és nézegetjük az oldalakat, magunk is furcsán szemléljük, mi is formálódott a kezünk alatt. Vers és kép sző élő testet az anyag sűrűjéből. Ablak az égen. Egy ablak, amire mindannyian felnézhetünk. De vajon ki tekint vissza ránk? A Jó Isten, vagy egy angyal? Netán önmagunk? Régóta tudjuk, hogy „az égbe bál van, minden este bál van” és hiszünk benne, hogy aki e verseket és képeket olvassa, néha maga is feltekint a magasba…"
- Palkó Zsolt